Korábbi munkahelyemen hajdanán, amikor kellően el nem ítélhető módon még dohányozhattunk az irodákban, és a cégvezetés elnézte az alkalmi italozásokat, hiszen maguk is részt vettek bennük, a szerkesztőség kedvence a Bajina Baštán töltött Klekovača volt. Ezt a borókabogyóval ízesített, napon érlelt szilvapálinkát két dolog jellemezte: éktelenül büdös volt, és imádták a muslicák, nálunk muslincák. Először azt hittem, a környezetünkből vonzza poharunkba ezeket az apró rovarokat az ital, de hamarosan kiderült, már a palack töltésénél eleve benne vannak a pálinkában.
Azért jutott mindez eszembe, mert a napokban éppen a muslicákról olvastam egyik portálon. Onnét tudtam meg, hogy ezek a rajokban repülő állatkák ismerik a mámort, és az erjedő gyümölcsökből alaposan be tudnak csiccsenteni. Más egyebet nem is igen tesznek rövid, mindössze harminc nap körüli életük során, mint párzanak és részegeskednek. Ebben a sorrendben, nem pedig fordítva, mert egy tanulmány kiderítette, hogy a muslicák szerelmi bánatukat fojtják alkoholba.
A neurológiai kutatás eredménye szerint a párzási rituálé során visszautasított hímek négyszer annyit „isznak”, mint az eredménnyel járók, amelyek az aktus után szinte undorodnak a szesztől.
Mi ebből a tanulság? Az, hogy ezeknél a rovaroknál a szerelmi mámor hasonló élmény, mint az alkoholmámor, amit ész nélkül is át lehet élni.
Ja, és a tanulmány azt is leszögezi, hogy nem vonható párhuzam a muslica és az ember közé.
