Országzászló-emlékmű Kecskeméten (Illusztráció/kronika.ro/MTI)
A butaság hatalmának fokát méregetem valamelyik magyar ellenzéki tévécsatorna kampányműsorán önsanyargatóan szórakozva. Fölteszi a kérdést a korántsem kezdő műsorvezető, hogy a határon túli magyarok a Fideszen és az MSZP-n kívül egyáltalán ismernek másik pártot is? Azt már nem kérdezi senki, hanem megállapítják, hogy a külhoniak hálából szavaznak a Fideszre. Uraim és hölgyem, hát önök kit választanának? Az ellenségüket? Ugye a barátjukat, még akkor is, ha szerszámmal a kezükben menetelnek együtt az ország sírját ásni. Látom, alig értik ők a külhoni magyarság fogalmát, egyáltalán a létét, számukra 1918-cal vagy 1920-szal kezdődik a történelem. Ha Tompa Mihállyal együtt mondjuk, hogy „neked két hazát adott végzeted”, bennük ez ködös képzetet kelt, számukra a haza az országhatárig terjed. Vajon tudják, honnan indult Tompa, hogy merre van Rimaszombat? Hallottak Arany János Nagyszalontájáról? És Déva várának balladai építéséről? Ha a harangszót utálják is, talán mégis tudhatnának a nándorfehérvári diadalról. Borsi vagy Munkács? Már nem egy országot jelentenek, de Rákóczi neve esetleg fölsejlik, meg a festőé is. Farkaslaka Tamásijával és Ábeljával sétáltak valamerre? A tragikus emlékű Arad merre van?
Higgyék el, az ország elvesztett, de még nem teljesen elveszett kétharmadát már csak azért is hasznos lehet a segítségünkkel megőrizni, hogy önök is tudomást szerezhessenek róla.
