Végre kitavaszodott. A hosszúra nyúlt tél, a hideg és a sötétség után valóságos megváltás a napsütés. A természet azonnal reagált, pár nap alatt zöldbe öltözött. Az ember lelke is új ruhát ölt magára ilyenkor: a mosolyt és a reményt.
Talán a gyermekkoromból maradt vissza, de valahogy számomra mindig a tavasz és a húsvét jelentette igazán az új év kezdetét. Szinte alig vártam, hogy elolvadjon a hó és kizöldüljön a természet. Hogy végre ledobhassam a kabátot és egy pólóban szaladgálhassak a vígan repkedő pillangók után. Ez azonban mindig egy hosszú, fokozatos folyamat volt, én meg, mint minden gyerek, türelmetlen. Ma már türelmes vagyok, valami azonban megváltozott: nincs többet fokozatosság. Tegnap tél volt, ma már nyár. Az egyik nap mínuszok repkednek és hull a hó, másnap meg már húszfokos meleg van és hét ágra süt a nap. Néha eltűnődöm, vajon az én időérzékem romlott el, vagy a természettel van valami baj. Úgy érzem, mindkét megállapítás helyes: ahogy öregszem, egyre gyorsabbnak érzem az idő múlását, de a Földünk éghajlata is változik. Mindkettő elszomorít, de nem hagyom magam, tovább vágtatok a mosoly és a remény útján.
