Vártam a tavaszt és a szabadnapokat. A szeméttel teli városi utcából a végtelen csöndbe burkolózó falu vált a hőn áhított desztinációvá. A ház, az udvar és a baromfiól, ahol évekkel ezelőtt a tyúkok között volt egy olyan kakasunk is, amelyik ha nyugodt mozdulatokkal lehajoltunk mellé, kezünkbe vehettük, meg is simogathattuk a hátát, nyakát, de még a taraját is. Rendkívül puha volt a tolla, és addig tarthattam kézben, ameddig a kacsák, libák, a Csöpi kutya és persze a tyúkok nem kezdték szokatlanul érdeklődve szemlélni e jelenetet. Azt gondolták, valami jó lakomából maradnak ki, ami csak a kakasnak jár. Tavasszal a konyhában kartondobozban letakarva kiscsirkék aludtak. A szünidő ideje alatt a szobában rajzfilmeket néztem. Reklám közben felébresztettem a csibéket és darát szórtam a hátukra.
A szomszédban teheneket is tartottak. A tejeskanna tetejét az állatok körül tevékenykedő, nagyothalló és szűkszavú idős bácsi fedte le, miután beletöltötte a tejet. Néhány apró gesztusból megértettük egymást. Mindig tudta, mikor és miért jövök, és hogy az unokájával diszkóban voltunk tegnap este. Azt is tudta, hogy nyáron könnyebb átjutni a kukoricasor mellett, mint télen, amikor ilyentájt már nagy a sötétség. Hazafelé kicsit csöpögött a tej, a csorba kanna mégis évekig szolgált.
A szomszéd, tehén, kismalac, csirke és a szelíd kakas hiányában mára egy sárgászöldes papagáj vált a falusi miliő élharcosává. A diszkó még működik...
