Mintha nem is az én fiam lennél. Makacs vagy és öntelt. Úgy viselkedsz, mint akinek esze sincs. Én nem tudom, miért lett ez így, még ha nem kaptál volna nevelést, érteném, de ez nem így van, meg eddig nem is voltál ilyen. Mi ez? A serdülőkor utóhatása?
Bámulsz magad elé, és látom, azt képzeled, te vagy a legokosabb és a legszebb a világon. Akárki akármit mond neked, úgy teszel, mintha téged egyáltalán nem érdekelne. Mi érdekel tulajdonképpen téged?
Azt hiszed, mindenkinek ilyen könnyű élete van, mint neked? Hogy mondhattad azt a múltkor az évfolyamtársadnak, hogy paraszt, mert a mosásra váró ruháit vitte Újvidékről haza. Nem mindenkinek adta meg a sors, hogy az egyetemi város mellé szülessen. Nem ismerek rád! Ha nem lennél a fiam, akkor azt mondanám, egy idióta vagy. No sebaj, ha az eddigi nevelés nem sikerült, van még alkalom. Ezután is az én gyerekem leszel, ahogy eddig is. Ha elrontottam az eddigieket, majd javítunk rajta. Vagy az se fog érdekelni, ha megszüntetjük a szabad hétvégi kimenőket? Már attól félek, téged minden hidegen hagy. Estig kitalálom, mit csináljak, de hogy nem leszel ilyen rátarti, dölyfös, utálatos ember, arra mérget vehetsz.
Egy felháborodott anya és gyereke közötti egyoldalú beszélgetés, sok fültanú mellett. Nem tudni, megtalálta-e estig a megoldást.
