Tamást felkeltették, de ez nem zavarta különösebben. Boldogan ébredt. Azonnal arra gondolt, ez csak az álom miatt lehetséges, mert máskor mindig rosszul volt, ha hajnalban kinyitotta szemét, és körbenézett. Olyankor nem is álmodott (ez most jutott eszébe, de nem tartotta fontos körülménynek).
Az ajtó felé pislogott, mert világosan érezte, hogy van ott valaki vagy valami, ami felébresztette. Először nem látott el addig, de ezt betudta a fényviszonyok hirtelen megváltozásának, s megnyugodott. Az ágyban jól érezte magát: számolta a morzsákat, amiken feküdt, kitapogatta az összegyűrt papírokat, amikre általában firkálgatott, ha kedve volt rá. Néhány óra múltán újra az ajtó felé pislantott, s azonnal meg is látta az ügyintézőt. Egy botot tartott a kezében, és halkan kopogott vele a földön. Látszólag oda sem figyelt rá, mit csinál. Amint észrevette, hogy Tamás meglátta őt, egy gyűrött zsebkendőt vett elő, az ágyára dobta, majd szótlanul kiment.
Tamás nem tartotta furcsának az ügyet, hiszen miért épp vele ne történhetne ilyen eset. Újult erővel maradt fekve....
