Az elmúlt néhány évben a fodrászomnak sok olyan történetet köszönhetek, amelyek leírva ugyanezen a helyen láttak napvilágot. Miközben a hajamat vágta, mesélt. Hol nekem, hol a padokon a sorukra várakozó kuncsaftjainak, de mesélt. Mesélt a mindennapjairól, a fiatalságáról, az ebédjéről, a munkájáról, a gyakornoki éveiről, a katonaságban szerzett élményeiről, és időnként pajzán históriákkal szórakoztatta a vendégeit. Mindezt ízes bunyevác nyelven, amitől a történetek még élvezetesebbek, ezáltal azonban sajnos az olvasó számára átadhatatlanok lettek. Az infláció véget vetett találkozásainknak, hisz ő kénytelen volt megemelni a szolgáltatásai árát, és ezt a költségvetésem már nem volt hajlandó követni. Úgy számoltam, anyagilag jobban járok, ha vásárolok egy hajvágó gépet. Ez körülbelül nyolc hónappal ezelőtt meg is történt, és az elmúlt héten, miközben magamat nyírtam, megállapítottam, hogy a gép visszahozta az árát, és innentől kezdve már valóban spórolok. Ezzel azonban elvesztettem egy remek „nyersanyagforrást". Elvesztettem, de azért nem teljesen – hisz lám, ez a szöveg is valahol a fodrászszalonból indult.
