Telefoncsörgésre ébredek. Nem hajnalban, nem is reggel. Valamikor fél tizenegykor. Tegnapelőtt legénybúcsúban voltam, még mindig „pihentem” a megterhelő utazás fáradalmait Szegedről egészen a faluig, ahonnan eredetileg elcsatangoltam.
Hirtelen azt hittem, hogy a fal dőlt rám, amikor felébresztett az átkozott masina csipogása. Felugrottam – ami csaknem 15 másodpercbe tellett –, lebattyogtam a lépcsőn a nappaliba.
– Tessék, mondja – szólok bele.
Kiderült, hogy csak most, csak nekem, szinte ingyen adnak mindenféle egészségügyi és kozmetikai terméket, amelyektől rövid időn belül megjavul a látásom, az emésztésem, az ízületeim, kisimulnak a ráncaim, nő a fizetésem, a vonzerőm és a libidóm is.
Mondtam, hogy nem kell.
– Pedig mindemellett, ezek a termékek zavartalan alvást is szavatolnak – győzködött a kellemes női hang.
– Kérem, kedves, mielőtt maga felhívott volna, én aludtam. Ha jól számolom legalább 13 órája. Azt hiszem megtaláltam a módját annak, hogy egy jót pihenjek. Köszönöm!
