Egy fatelep előtt a fűrészporban turkáló asszonyok. Apró fadarabokat meg háncsot szedegetnek a hatalmas kupacból. Az egyikükkel szóba elegyedem. Azt mondja, nem szégyelli a szedegetést, ilyen eszébe sem jut, mert a tét az, hogy megfagynak vagy sem a négy gyerekével együtt. Naponta eljár ide, mondta. S közben áldotta a fatelepest, aki megengedi, hogy még mielőtt elszállítanák a fűrészport, ők néhányan átnézzék.
A negyven körüli asszony a hátára veszi a zsákot és megindul. Nézek utána, és azon gondolkodom, hányszor tudja ebből megrakni a kályhát? Hány ebéd fő meg a tűz melegén? Biztosan nem sok.
A többgyermekes édesanya küzdelme láttán szégyent és dühöt érzek.
Hány fűtetlen szoba lehet, ahol gyerekek, idősek és betegek is fáznak?
Amikor megkérdezték egyik magyarországi írótól, hogy számára mi a luxus, azt válaszolta, az, hogy minden szobában meleg van.
Napok óta ez a mondat visszhangzik a fülemben.
