János bácsi nem értett meg mindent a szerb orvos tanácsai közül, de megfogadta: betegsége leküzdése érdekében megfogadja azokat a tanácsokat és javaslatokat, amelyeket le tudott fordítani magának. Ezért már a vizsgálat utáni napon az egészségházig vitte a széket. Furcsállotta a doktor kérését, de biciklijén elfuvarozta a hokedlit a bejáratig. Már épp be akarta vinni az épületbe, amikor a szomszédja – a röntgenezés befejeztével – lépett ki az ajtón, aki azzal fogadta, hogy bent van mire ülni. A válaszából azonnal megértette, hogy János bácsi félreértett egy fontos orvosi utasítást, s a székletminta helyett, a székkel akart beállítani a laboratóriumba. A vaskos tévedés leleplezése után János bácsi morgolódva indulni akart haza. A „röntgenes” szomszéd közben saját történetével igyekezett megnyugtatni, amely a bokasérülésének a vizsgálatához kapcsolódik. A magyar orvos akkor azt is javasolta neki, hogy az ütés helyét kenje be zsírral. Amikor otthon erre készült, tanárnő felesége csak annyit mondott: inkább kenőccsel próbálkozzon, mert a doktor úr nyilván azt akarta mondani. János bácsi és a szomszédja végül arra a következtetésre jutott, hogy olykor egyik-másik betegnek és orvosnak sem ártana magyar–szerb, illetve szerb–magyar szótárt magával vinni a rendelőbe.
