Manapság túlságosan nagy jelentősége van az órának. Pontosan kell a munkahelyre érkezni, a gyerekért rohanni az oviba, egy tárgyalásra, az orvoshoz…
Nem volt ez mindig így. Az emberek régen a nap járását figyelték, és ahhoz mérték tennivalójukat. Akkor keltek, amikor a kakas kukorékolt, amikor harangoztak, akkor volt ebédidő, és akkor feküdtek le, amikor már a nap is nyugovóra tért.
Az óra, az idő számlálása tulajdonképpen kordában tart. A társadalom szervezettségének egyik fontos eleme, éppen ezért tiltakozunk sokan ellene, vagy legalábbis megpróbáljuk áthágni az óra által vetett korlátokat.
Kilencéves lehettem, amikor megkaptam első karórámat. Nem mintha szükségem lett volna rá, de divat volt. Aztán volt egy időszak, amikor már az ember úgy érezte, hogy hiányosan van felöltözve, ha nincs rajta karóra. Pedig akkor is ott voltak a templomtornyokra szerelt hatalmas órák, amelyek sokáig tájékozódást jelentettek. De a kor átgyalogolt rajtuk. Ma már jobbára csak díszként, vagy múltidézőként szolgálnak. S elmúlt a karórák nagy divatja is, lett helyette telefon, meg digitális kijelző a városokban, a buszokon, vonatokon, boltok bejáratánál…
A mért idő számomra idegen. Úgy érzem, mindenkinek van saját órája, ott legbelül. S hogy az milyen gyorsan ketyeg, arról mi magunk tehetünk. De bárhogy is legyen, ma át kell állítani az órát. A saját belső óránkat nem muszáj.
