A minap egy rég látott ismerőssel futottam össze az utcán. A nálamnál jóval fiatalabb hölggyel valami sportesemény kapcsán ismerkedtünk meg, és két-három éve nem láttam. Az ilyenkor szokásos néhány szó után váratlanul visszatért arra a régi napra.
– Emlékszik, hogy akkor kezét csókolommal köszönt?
Nem emlékeztem, de ha már így mondja…
– Igen, tudja, némi apróság rám ragadt a bécsi iskolából…
– Napokig zavarban voltam annyira meglepett. Sose gondoltam volna, hogy bárki is nekem úgy köszön. Nagyon jól esett.
Saját példához kizárólag a téma érzékeltetése kedvéért nyúltam. Persze, hogy a szó szoros értelmében vett úriemberek kihalóban levő fajnak számítanak, és egy-egy ilyen esetben a nők, mivel nem szoktak hozzá, nem tudnak mit kezdeni vele.
Néhány nappal később ugyanis egy olyan férfiút láttam, aki példa lehetne az udvarias viselkedésre, de annak ellenpéldája is egyben. Egy italboltban az illető ajtót nyitott a feleségének vagy barátnőjének, aki pedig egyik kezében a sörösládával, a másikban pedig a másfél literes kóla hatos csomagolásával küszködve indult meg az autó felé. Az úr elébe sietett, és előzékenyen nyitotta fel a csomagtartót, hogy a nő, némi erőfeszítés árán, beemelhesse az árut.
