Jön a tél, ami nem baj, az viszont igen, hogy rám tört a téli lustaság. A nyáron és az ősszel is igyekeztem minden este sétálni, de amióta bejöttek a hidegek, valahogy nem igazán fűlik hozzá a fogam. Inkább a jó meleg szobában csinálok valami értelmetlenséget, ahelyett, hogy az egészségemmel törődnék. Pedig kellene, mert érezhető a leépülés, ami nem írható kizárólagosan a korosodás számlájára. Pl. a kondícióm egy szabadnapos lajháréval vetekszik, a hasam közepén pedig egy kis domb nőtt. Nem eszek sokat, viszont a számítógép előtt ülve elég nehéz ledolgozni azt a kevés kaját is. Másrészt nemcsak a testi, hanem a szellemi kondícióm is elég gyenge. Annyira fitt vagyok, hogy a munkám elvégezzem, de van, hogy elfelejtek dolgokat, amiket már ezer éve tudtam. Az agy is olyan, mint az izmok: ha nem tornáztatja az ember, akkor nem úgy működik, ahogy kellene. Igyekszem rábeszélni magam, hogy mozogjak többet: sétáljak, tornázzak, emellett pedig tanuljak új dolgokat is, hogy az agyam is formában legyen. Elég kényelmes típus vagyok, de a saját érdekemben remélem, hogy eredményes lesz a rábeszélés.
