A segítség onnan jön, ahonnan a legkevésbé várjuk, a legkevésbé számítunk rá – mondogatjuk gyakran, ha nem várt segítséggel sikerül megoldanunk egy-egy megoldhatatlannak hitt problémát, vagy kilábalnunk egy-egy kilátástalannak tűnő helyzetből. Hasonlóképpen vélekedhet az az amerikai anyuka is, akinek története néhány nappal ezelőtt járta be a világot. Az asszony különleges szülinapi bulival szerette volna megörvendeztetni súlyos betegségben szenvedő kislányát, aki betegsége miatt nehezen szerez barátokat, hiszen iskolatársai elfordulnak tőle, nem keresik a társaságát. Az anyuka annak rendje és módja szerint lelkesen meghívta a kislány összes osztálytársát az ünnepségre, ám nem sokkal az esemény előtt kiderült, hogy az osztálytársak közül senki sem fog elmenni a zsúrra. Az anyuka kétségbeesésében arra gondolt, nincs veszítenivalója, és mivel semmiképp sem szerette volna, hogy a kislánya csalódott legyen, a Facebookon kért segítséget a jó szándékú emberektől: arra kérte őket, akinek a leányához hasonló korú gyermeke van, ugorjon be hozzájuk a megadott időpontban, és ünnepeljék meg együtt a kislány születésnapját. Az asszony a közösségi oldalon közzétett bejegyzésében arra is kitért, szívszaggató érzés számára látni, hogy a kislánya egyedül játszik az iskola udvarán, hiszen anyaként azt szeretné, ha gyermeke lenne a legboldogabb gyermek a világon. Az üzenete sokakat megérintett, hiszen az idő rövidsége ellenére csaknem négyszázan tértek be hozzájuk, felejthetetlen élményt szerezve ezzel a beteg kislánynak.
A beteg kislány története kapcsán talán érdemes lenne elgondolkodni azon, vajon hasonló helyzetben mi eleget tennénk-e egy ilyen jellegű felhívásnak, vagy – ahogyan a mindennapok során oly gyakran tesszük – inkább keresnénk egy olyan mondvacsinált indokot, amely mentesíthetne bennünket a segítségnyújtás elmulasztásának felelőssége alól. Nem elsősorban a mások miatt, sokkal inkább lelkiismeretünk miatt.
