Halkan kopogtat az ősz. Az esték egyre hűvösebbek, a zöld lombkoronák pedig ritkulnak. Szomorú, ám gyönyörű időszak számomra az ősz. Már nincs fullasztó meleg, és még nincs didergető hideg sem. A természet ugyanakkor varázslatos arcát mutatja, szorgosan készülődik a közelgő nehéz időszakra. A nélkülözésre és az éhezésre. A fagyra és a sötétségre. A sötét felhők mögé bújt napokra. A fák új színekbe öltöznek. A zöldet sárga, a sárgát piros, a pirosat barna váltja. Mintha csak azt üzennék: Készülj fel, nehéz és veszélyes idők jönnek, megmar a tél, ha nem vigyázol!
A fák még nem pompáznak gyönyörű színekben, de már hullanak a levelek. Az árak pedig emelkednek. Lassan, bőr alá bújt szemtelenséggel. A boltban tanácstalanul állok és rezignálva veszem tudomásul: Erről is lemondok. A zacskó eddig félig volt tele, ma már félig üres. Majd jobb lesz, mondogatjuk évtizedek óta, ki kell tartani, hisz januárban emelkedik a minimálbér. Csakhogy hosszú az út odáig, és januárban ugyanott fogunk állni, ahol most. Lemondásban, rezignálva.
Lassan a fák is új színekbe öltöznek: Készülj fel...
