Az Alföld jellemző erdei fája a kocsányos tölgy. Sík vidékek erős, tartós, délceg fája megél ártéren, homokon, szikes talajon. Törzse ötvenéves koráig sima, később mély repedéseket vés az idő a kérgébe. Több száz évig él, harminc-negyven méter magasra nő, de vannak, amelyek elérik az ötven métert is. Feljegyzések tanúsítják, hogy félszáz évvel ezelőtt még ezerötszáz-kétezer éves példányok is voltak.
Történelmünk élő szemtanúi, hiszen őseink pásztor életmódjának legjobban megfeleltek a tölgyerdők és az azokkal körülölelt puszták. De a tájékozódás miatt is fontosak voltak az alföldi ember számára, hiszen messziről észre lehett venni a magasra nőtt fakoronát. Pihenőhely és oltalom volt. Öreganyáink még úgy hitték, aki leül a tölgyfa alá, angyaltól kap üzenetet.
Ki ne hallott volna még a tölgyfa hordóban érlelt borról, pálinkáról? Sokat kibíró asztalok, székek, ágyak alapanyaga, de tüzelőnek és szénégetőnek is kiváló fa. A termése hasznos ma is, régebben azonban a téli erdő állatainak fő tápláléka volt.
Háromszáz fajtája él a tölgyfáknak a világon. Mi magyar fának tartjuk. Petőfi így írt róla: „Légy tölgyfa, mit a fergeteg / Ki képes dönteni, / De méltóságos derekát / Meg nem görbítheti."
