Életünk jól kidolgozott rend szerint emelkedik, halad és csendesedik, idővel. Néha felborul. Néha a testünk halad törtetve, néha a léleknek van könnyű előnye, s csak rövid ideig járnak együtt, bennünk karöltve. Pedig idő és hely lenne bőven, boldogságra lettünk teremtve.
Gyönyör, öröm, harmónia, békesség és ereszkedő, de természetes sorrendben a csend, az áldott semmi következik, talán. Rangsornak tűnik, pedig folyamat csupán. A boldogság halad így kezdet és vég között. Minek örülhet az ember? Ma egyre kevesebbnek, egyre jobban. A kevesebbnek ez a növekedése megállíthatatlan. Egyre kevesebb lesz a több. Így növekszünk, így gyarapszunk, így töltjük ki időnket. Életünk delén, világmegváltással, majd ereszkedve, testünk megtartásán fáradozva. Végül, tenyerünk közé zárva, áldott semmi marad csendes boldogságnak. Ánizs és rozmaring a meleg szobában. Növekedjünk, épüljünk méltón a kegyes hanyatlásban. Nem tudhatjuk, sem a napot, sem az órát. A jól kidolgozott rend nem hozzánk van mérve.
