Gyakran magam is felállítom a saját benyomásaim heti rangsorát, akárcsak teszik Olja Bečković népszerű tévéműsorában, a Hét benyomásában. Nos, nem egészen úgy, de sokszor magától adódik, hogy rádöbbenek, ez lehetne a hét fő eseménye, felismerése, történése.
A múlt héten is elég eseménydús volt körülöttünk az élet, mégis egy újsághír gondolkodtatott el több napra is, visszatérően. Emögött nem kell drámaian új jelenséget sejteni, sem háborút, sem felfedezést. Egész egyszerűen újfent közölte a sajtó, hogy az egykor köztiszteletben álló hivatás, a tanári pálya iránt olyannyira megcsappant az érdeklődés, hogy az újvidéki Természettudományi-Matematikai Kar tanárképző matematika szakára csupán ketten jelentkeztek, Belgrádban pedig öten.
A nyilvánvaló érdektelenséget sokan az oktatásügyiek anyagi státusa mellett azzal indokolják, hogy rendkívül leépült a korábban a tanároknak évszázadokon át kijáró általános társadalmi tisztelet, így a fiatalok még akkor sem vállalják a „nemzet napszámosa" szerepét, ha erre állami ösztöndíjakkal szeretnék rávenni őket.
A gond annyival nagyobb, hogy az érdektelenség nemcsak a matematika esetében nyilvánul meg, hiány tapasztalható a fizika, a vegytan esetében is, sőt, mindinkább nyelvtanárokból is nehezen tölthetőek fel a megüresedett munkahelyek.
Kár. Nagy kár, főleg az iskolapadban ülő gyerekek miatt, akik ugyebár a jövőt jelképezik. De milyen jövőről is beszélhetünk?
