Mozgalmas napokon vagyok túl, hiszen a születésem 31. évfordulóját ünnepeltem. Nagy sürgés-forgás előzte meg a családi ebédet, amelyet édesanyám gondosan készített el. Természetesen a terítékre nemcsak a finomabbnál finomabb húsfélékből került, hanem édességből sem volt hiány. Gyerekkoromban a szakácskönyvben mindig előre bekarikáztam azokat a süteményeket, amelyeket a legjobban szerettem, és azokat kellett édesanyámnak elkészítenie. Ma már inkább rábízom a döntést, hiszen tudom, hogy úgy is valami „napkeleti" finomsággal fog meglepni a nagy napon. Így is lett, a kedvenc spanyol szél tortát készítette el. Ebédre összejött a család apraja-nagyja, megérkeztek a nővéremék az unokahúgaimmal, akik valószínűleg jobban várták a születésnapomat, mint én magam. Az ebéd elfogyasztása után a kedvenc részük következett, a torta felvágása és természetesen a születésnapi gyertyák elfújása. Szerencsémre nem volt otthon 31 darab gyertya, valószínűleg már rá sem fért volna a tortára, így kevesebbel kellett beérnünk, de az élmény így is tökéletesre sikerült. Az unokahúgaim gondosan meggyújtották őket, majd elénekelték a Boldog születésnapot! nótát, én pedig elfújtam a gyertyákat és kívántam valamit. Újra gyereknek éreztem magam, még ha csak egy percre is. Nehéz ilyenkor kiválasztani a jó kívánságot, hiszen úgy érzem, minden adott: boldog, szerető család vesz körül, aminél az ember többet nem is akarhat. Ezen a napon mégis kértem valamit, de az legyen az én titkom!
