Mondhatjuk most már, hogy kilábaltunk a Covid-járványból. Az elmúlt két év mélységesen rányomta bélyegét az emberek közérzetére, életvitelére, és tulajdonképpen mindenre. Annak ellenére, hogy a hírek szerint egyre kevesebb a covidos, mégis úgy érzem, hogy az emberek félnek. Túl sok hozzátartozójukat veszítették el, túl sokat aggódtak a saját és mások egészségi állapotáért, és ez a félelem és aggodalom nem múlik. Az emberek sokkal befelé fordulóbbak lettek, megszokták, hogy nem utaznak és nem járnak sehová. Nem keresik egymás társaságát, az eseményeket, mindenki végtelenül szomorúnak és elkeseredettnek látszik. November végén máskor már karácsonyi lázban égett minden, most azonban kicsit olyan az érzésem, hogy az emberek egyszerűen csak szeretnének túl lenni rajta, épp úgy, mint minden máson. Mintha kevesebb volna a csillogó szempár, a varázslat, a mosoly, az ölelés és a jóság. Pedig ez az év legszebb időszaka, legyen szó gyermekről, idősről vagy fiatalról. Talán én várom korán az ünnepi készülődést, de kétségkívül minden szempárban a karácsonyi csodát lesem. Tudom és hiszem, hogy világjárvány ide vagy oda, a karácsonynak melegséggel kell megtöltenie a legszomorúbbak szívét is.
