Ravasz voltam. Pontosabban csak gondoltam, hogy az leszek. Támadt ugyanis egy ötletem, amivel, feltételeztem, teremtek magamnak a megfelelő sétaidő mellé egy kellemes bevásárlást is, és az egészben az lesz a legjobb, hogy elkerülöm a tömeget, és a kassza előtti sorban az időpocsélokó álldogálást.
November 28-án délelőtt 11 tájt mentem el tejért a Lidlbe. Azzal, hogy szoktam még néhány apróságot venni, nem kötelezően a kedvezményesből, de egy s más abból sincs eleve kizárva.
Kicsit gyanús volt, hogy a bevásárlókocsikból ott a bejárat előtt nagyobbára annyi hiányzott, mint általában, vagyis benn is annyian vannak, mint máskor. Voltak is. Férfiból sem volt kevesebb, mint lenni szokott, ami azért lehetett volna váratlan, mert éppen azokban a percekben folyt a Szerbia–Kamerun focimeccs, a belgrádi média pedig azt a tévhitet erőltette, hogy az egész országot csak a foci érdekli, és aki nincs Katarban, a képernyő előtt ül. Aznap bizony, sem engem, sem még sok más vásárlót nem érdekelt a vb, s később, hazafelé tartva már arra is odafigyeltem, hogy nagyon sokan voltunk, akikről a média nem vett tudomást, hisz meccsidőben autóból, kerékpárosból és gyalogosból sem volt kevesebb az utcákon.
