A jó magyar nyelv azért kallódott el, mert válságos időkben azok szegődtek mellé, akik nem tudhattak magyarul: magyarosan urak és távol élők az igazán magyarul beszélőktől. Elkészült az új magyar nyelv, amely rossz szavaival eltorlaszolta a fogalmakat, ezért aztán ma már nem lehet az eldobott nyelv darabkáit előkeresni a patvarból. Valahogy így fogalmazott Ady Endre a Nyugat egyik magyar nyelvet féltő jegyzetében.
Megint eszembe jutott ez a száz évvel ezelőtti írás... Újra és újra szembesülünk az igazságával. Hiszen még mindig van olyan magyar oktatási intézmény, ahol kifogásolják a zárt ë hangok használatát. Leendő értelmiségünk egy rétegének nyelvhasználatából igyekeznek eltörölni az igényes, szép magyar beszéd egyik formáját. Provinciálisnak minősítik, helytelennek tartják. Pedig ez a hangocska nem csupán színesíti beszédünket, nyelvünket, hanem gyakran más-más jelentést ad szavainknak.
Nem tudom, hogyan alakult volna beszédünk, ha évtizedekkel ezelőtt a Magyar Tudományos Akadémia nem gördít akadályt Kodály Zoltán javaslata elé, ti. hogy az olvasókönyvekben jelöljék a zárt ë hangot.
Kodály Zoltán kellene nekünk ma is! Legalább azért, hogy pályaválasztásnál az említett ok miatt ne kerüljünk hátrányos helyzetbe a magyar nyelvtől távol élők jóvoltából.
