Tudom, nem egyedi a rendszerint megrovó megállapítás: fölgyorsult a világ. Rohan a nép, pedig aki lassan jár... Most épp nem erről akarok történetet mesélni, hanem a kivételről.
Elmegy az egyszerű halandó a postára, hogy csomagot küldjön – nem nagyot, csak olyan aprócska karácsonyit – a kontinens nyugati részébe az unokáknak. A hivatalnok átbogozza egyenként a dobozka tartalmát, elkönyveli darabonként és érték szerint a tárgyakat, ad egy kulcsot, mármint kódot, hogy a föladó interneten nyomon követhesse a Jézuska hozta és posta vitte ajándék útját. Repülőpostára esik a választás, az mégiscsak száguld, nem az aszfalton tekereg. És szól a megjegyzés: nem biztos, hogy megérkezik karácsonyra. Jobb híján majd újévre, hiszen Télapó is van a világon.
Elmúlt a karácsony meg egy hét a csomag átadásától, ám a címzettek hiába lesik napról napra a felhőkből remélt örömet, merthogy kiderül: még itthon van a vámon.
A múlt rendszerben és most is öt napba telik egy levél útja Magyarországra. Akkor azt hittük, hogy a levélben megbúvó rendszerrombolók lefüleléséhez kell az öt nap. Most meg? Igaz, a kapitalizmusnak is vannak ellenségei. Rengeteg a munka? De hát a lerobbant vonat utasaiért is gyorsan szoktak küldeni mentesítő autóbuszt. Esetleg egy postakocsi nem lenne gyorsabb?
No de nem mi panaszkodunk a rohanó világra? Vízkeresztre pedig a csomag is bizonyosan megérkezik.
