Négy darab matekkönyv, öt magyar, két természet és társadalom... Még szerencse, hogy zenéből csak két füzet van. A Fortuna néz le ránk abban a pillanatban is, amikor belelapozok a kockás füzetbe: nyilvánvalóvá válik, hogy szükség lenne egy újra, hisz a régit teleírta a fiam. De azt is vinni kell, anya – mondja, miközben a méretes táskába gyömöszöli a tolltartót. Közben kiderül, hogy radír és ceruza is kellene. Meg angolból másik szótárfüzet, mert a régi szétesett. De arra még ráérünk, hisz csak a másnapi órarendben szerepel a tantárgy. Abból is két könyvünk van, no meg szerbből is. Még jó, hogy a tanárok megelégszenek egy-egy kisformátú füzettel – méltatlankodok, miközben jócskán bele kell kapaszkodnom a negyedik osztályos fiam hátitáskájába ahhoz, hogy a folyosóra vigyem.
Jól lekéstük ugyanis a második félév kezdetét. Eddig még sohasem tűnt olyan rövidnek a téli szünidő, mint az idén. Az ünnepek zűrzavara összekeveredett a december végi hajszával, amit a január eleji feladatok tömkelege koronázott meg. Folyamatosan azzal nyugtattam magam, hogy egy nyugodt hetünk azért csak lesz január 16-áig. Aztán tudatosul bennünk, hogy az idén a középiskolásoknak valamiért már 9-én megkezdődik a második félév. Pánikrohamban pakoltunk hát be mindent az autóba, amire a lányomnak szüksége lehet a diákotthonban és az iskolában.
Utolsó pillanatban vásároltunk hajsampont, majd egy hétre rá radírt és ceruzát is. Teljesen elvesztem abban a fejetlenségben, ami egyáltalán nem jellemző a folyamatosan tervező agyamra. Az idegsejtjeim kuszasága rémálommá formálódott: zihálva ébredtem arra a gondolatra, hogy a gyerek kockás füzet nélkül érkezik a tanítás első napjára...
