Tavaly az év végén sajnos hirtelen elhunyt az anyám, ezek után pedig a bíróság hamarosan megindította a hagyatéki eljárást. Annak rendje és módja szerint mi is megkaptuk az értesítést, amelyen az állt, hogy a hagyatéki eljárást a sajkásszentiváni közjegyzőnél bonyolítják le. Anyám Újvidéken hunyt el, ahol „kismillió" közjegyző dolgozik, nem is értettük, mi a nyavalyának kell nekünk oda-vissza 60 kilométert utazgatni, mikor a lakhelyünktől mérve 100–200 méteres körzetben több ilyen iroda is található. Nem lettünk sokkal okosabbak azután sem, hogy fölhívtuk a közjegyző sajkásszentiváni irodáját, a titkárnő azt mondta, hogy erről nem ők döntenek, de ha nem felel meg az időpont, akkor megbeszélhetünk egy későbbit is. Mit volt mit tenni, reggel zuhogó esőben, orkán erejű szélben autóba ültünk apámmal és testvéremmel, és elkocsikáztunk Sajkásszentivánra. Az irodában a titkárnő nagyon készségesen fogadott, 2–3 perc alatt elintézte a „papirológiát", majd azonnal fogadott a közjegyző, ahol kitöltöttünk egy kis űrlapot, majd közölte velünk, hogy majd postán érkezik az értesítés. Ennyi. Tíz perc sem volt az egész. Ezért kellett utazgatni...
Mire kiértünk az irodából, kitisztult az ég, ragyogó napsütés fogadott bennünket, és ahogyan kiértünk a településről, gyönyörű látvány tárult elénk. A Fruška gora teljes nagyságában tündökölt a messziben, a nagy eső után kristálytiszta volt a levegő, ezért kiválóan látszottak a messzi lankák, erdők. Ha a bíróság nem jelöli ki nekünk Sajkásszentivánt, talán soha sem jártunk volna ezen a településen, és nem részesülünk ebben a gyönyörű látványban.
