Szívesen olvasgatom a régi Kincses Kalendáriumokat. Nemcsak azért, mert érdekes visszanézni egy rövidke pillanatra a múltba, hanem mert bejegyzéseket is találok a megfakult, töredezett lapokon. Ezek a régi kézírásos emlékeztetők, figyelmeztetések, megállapítások sokat elárulnak az egykori gondolkodásról. Az időjárás megfigyelése, a vetés állapota, a madarak vonulásának leírása, a disznóvágások rendje, születési bejegyzések, névnapi köszöntők arra emlékeztetnek, hogy a természetközeliség határozta meg az életet. Békés körforgás és együtt lélegzés a környezettel.
Valami hihetetlen nyugalmat üzennek ezek a félmondatok. A megfigyelés, a tapasztalat és az elfogadás reménnyé oldja még a kilátástalanágot is.
Talán ezért fontos újra és újra idézni a népi megfigyelési naptárak megállapításait. Hátha egyszer tanulunk mi is valamit ebből a tudásból. Hiszen ez a tudás biztosan nem valóság nélküli, egykor az ember élete függött attól, fel tudott-e készülni az esőre, a jégre, a szárazságra.
Ezt kellene újratanulnunk, hogy képesek legyünk alkalmazkodni a természethez. És ne arra fordítsuk energiánk legnagyobb részét, hogy szembe megyünk vele. Mert biztosan nem mi állunk nyerőre.
