A tükröt rajzoltam éppen, erre kifogyott a pennám. Tartalék betét reményében túrni kezdtem a fiókban. Persze nem találtam. Rábukkantam viszont egy halom „ősi” fotóra sportfirkász múltamból. Például olyanokra, amelyeken az Aranycsapat két sztárja, Grosics Gyula és Hidegkuti Nándor társaságában vagyok. Zentára látogattak valamiért... 25–30 éve már ennek. Az egyiken Hidegkutit faggatom éppen a lelátó előtti padon.
Egy másikon Matti Nykänennel, a ’80–90-es évek finn síugró csillagával és Jan Boklövvel a szám ’88/89-es évadának svéd Világkupagyőztesével vagyok. Boklövöt – aki a ma már standard V-léctartás pionírja – a stílusbírók anno rendre lepontozták, így csak hosszú ugrásokkal tudta ellensúlyozni a technikai benyomásból eredő hátrányt. Azon a planicai idényzárón nem ment neki, de nem bosszankodott. Örült, hogy vége a szezonnak.
És aztán a kezembe akadt egy papírfecnire vetett versikeszerűség. Jócskán rácsodálkoztam, lírával ugyanis nagyon régen próbálkoztam. Nem emlékszem, mikor és milyen ihletésből született, és mit akarhatott mondani „a költő”. Jobb híján lejegyzem ide, mert a papírfecni csaknem elporladt már.
Kevés a fény / de látni kell / Kevés a hang / de szólni kell / Kevés a perc / de várni kell / Kevés az út / de menni kell / Kevés a könny / de sírni kell / Kevés a sok / de ennyi kell
