Egy szokatlanul hideg téli délutánon történt, amikor éppen a kisboltba siettem néhány alapvető dologért. A nyirkos utcákon az emberek folyamatosan rázogatták kabátjaikról a fehér pelyheket. A boltban már szinte alig lehetett mozdulni, mindenki gyorsan akart végezni, hogy visszajusson a meleg otthonába.
Ahogy beléptem, észrevettem egy fiatal lányt, talán tizenkét éves lehetett. A kosarában néhány alapvető élelmiszer volt, például kenyér, tej és vaj. Látszott rajta, hogy zavarban van, talán még soha nem vásárolt egyedül. Egy listát böngészett, és időnként megállt, mintha keresne valamit, amit nem talál.
Pár perc múlva a kasszasorban álltam, amikor újra megláttam. A lány előtt egy hatalmas bevásárlókosárral álldogáló nő állt rikítóan piros kabátban, aki láthatóan türelmetlenül pakolta a termékeit a szalagra. A lány mögött egy másik vásárló morgott valamit arról, hogy miért nem halad gyorsabban a sor. A kislány idegesen számolgatta az aprót a kezében, miközben a pénztáros már elkezdte a tételeket beütni.
Ekkor a hölgy, aki előtte állt, visszafordult, és egy gyors pillantást vetett a lány kosarára. „Hadd segítsek” – mondta mosolyogva, és a pénztárcájából elővett egy ezerdinárost, majd kifizette a lány számláját. A kislány először zavartan tiltakozott, de a piros kabátos nő csak annyit mondott: „Egyszer majd te is segítesz valakinek”.
