Helyszín a zürichi reptér, charter járattal érkeztünk. Mindenki átesett az útlevél-ellenőrzésen, felvette a poggyászát és elfoglalta helyét a csapatot a hotelig fuvarozó kisbuszban. Hoppá, az egyik kolléga azonban hiányzik! Elindulunk felkutatni a delikvenst, kiderül, nincs meg a csomagja, nem érkezett meg a kijelölt futószalagra. Az információs pultnál a videoszobához irányítanak bennünket, ahol az illetékes közli, márpedig a csomag felkerült a forgó masinára, a kamera rögzítette, a pontos időt is elárulja. Juhé, itt van hát a bőrönd, de hol keressük?! A videós egy másik kollégához irányít bennünket, vele viszont csak telefonon lehet kommunikálni.
– Honnan jöttek? – kérdezi meggyőző angolsággal.
– Belgrádból – hangzik a válasz.
– Á, maguk a focicsapattal vannak, igaz? – kérdezi már tökéletes szerbtudással, majd hozzáteszi: Megtalálták az egyetlen alkalmazottat a reptéren, aki beszél szerbül, mégis mekkora erre az esély?
Hogy mekkora, azt nem tudhatom, sose voltam jó statisztikából, abban viszont biztos vagyok, hogy a fülke előtt, a látszólag ok nélküli röhögéstől kétrét görnyedt emberek minden bizonnyal elég bizarr látványt keltettek... Végül aztán emberünk nem maradt ám ruha nélkül, csak előbukkant a csomag, s a megvétózhatatlan, felülírhatatlan alapigazság is ismét bizonyítást nyert: Pričaj srpski da te ceo svet razume!
