2025. február 12., szerda

Nyugat-bácskai Kragujevac

Kínai autóalkatrész-gyár épül Apatinban

A Fine-Stamping nevű, leendő gépkocsialkatrész-gyár építőhelyére látogatott el kedden, hivatalos apatini útja során Maja Gojković tartományi kormányfő Aleksandar Sofić régiófejlesztési, nemzetközi együttműködési és helyi önkormányzatügyi tartományi titkárral, valamint Dubravka Koraćtyal, Apatin polgármesterével. A gyár, amelynek építése szeptemberben kezdődött meg, az apatini ipari övezetben létesül, a tervek szerint a nyár végéig elkezdődik a termelés. Lu Feng, a gyár igazgatója részletesen bemutatta a küldöttségnek az építési projektumot.

Maja Gojković kiemelte, Vajdaság minden városának és községének kiegyensúlyozott gazdasági fejlődése rendkívül fontos az ország számára. 

– Megtekintettük a régió egyik legnagyobb majdani gyárát, ennek köszönhetően Apatin egy szintre kerülhet Kragujevaccal és Újvidékkel az autóipari alkatrészek gyártásában, ezáltal felkerülve az európai és világpiaci befektetések térképére. A gyár megnyitása 150 új munkahellyel jelentős lépést jelent abban a küzdelmünkben, hogy a munkanélküliségi szint, amely jelenleg 8 százalékos a 2012-es 26 százalékos történelmi csúcsnak számító negatív adat helyett, még inkább közelítsen az alacsony európai átlaghoz – mondta a helyszínen Gojković.

A kivitelezés helyszínének megtekintése után a küldöttség ellátogatott a Žarko Zrenjanin Általános Iskolába is, ahol a helyi önkormányzat és a tartományi kormány szoros együttműködésének köszönhetően számos beruházás valósult meg. Az apatini utat ezután az önkormányzat kék termében megtartott találkozó zárta. Dubravka Korać köszönetet mondott a látogatásért, mely, mint mondta, megerősítette a kisebb önkormányzatok fontosságát a tartomány fejlődése szempontjából. A kínai gyárat, amelynek befejezését augusztus végére tervezik, s amely 150 munkahelyet teremt a polgárok számára, ő maga is kulcsfontosságú beruházásnak nevezte.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: (Fotó: a tartományi kormány sajtóirodája)