Tavaly decemberben kezdték felszerelni a térfigyelő kamerákat a kúlai római katolikus, görögkatolikus és pravoszláv temetőkben. A három felekezet egymás mellett lévő temetőjében a napokban befejeződött 32 darab tartórúdnak a kihelyezése, amelyekhez a korszerű megfigyelőrendszer bevezetéséhez szükséges villanyvezetéket, illetve a 16 kamerát rögzítik.
A római katolikus temetőben az oszlopok elhelyezése tervszerűen és önkéntes munkával valósult meg. Kanyó Géza, a pasztorális tanács elnöke elmondta, tekintettel arra, hogy a kapukat eddig nem zárták, a polgárok rengeteg, nem ide tartozó szemetet hordtak az itt lévő konténerekhez, és dobáltak szanaszét.
− Sajnos vannak felelőtlen polgárok, akik régi bútordarabokat, komputert, régi televíziót, sőt, állati tetemeket hordtak a temetőbe. Néha olyan sok szemét összejött, hogy nem győztük elszállítani. A témáról egyeztettünk a három egyház képviselőivel, és az a döntés született, hogy térfigyelő kamerákat szerelünk fel, a kapukat pedig éjszakára bezárjuk. Az áramot a ravatalozóból kapjuk. Tizenöt méterenként összesen 32 darab, hatméteres csövet állítottunk fel, amelyeknek a talapzata a földbe öntött betonhoz van rögzítve, ezeken vezetjük az áramot, a kamerák pedig külön tartókon lesznek. Mindegyik kapubejáratnál és konténernél, illetve szemétkosárnál lesz kamera, így ellenőrizni lehet, hogy ki hordja a temetőbe a szemetet. Onnantól pedig a községi felügyelőség veszi kezébe a dolgokat. A munkával párhuzamosan megoldjuk a kapuk automatikus nyitását és zárását, ezekhez is egy-egy kamera kerül. Az oszlopok talapzata azért lett csavarokkal betonba rögzítve, hogy meghibásodás esetén könnyebb legyen leereszteni és megjavítani – magyarázta Kanyó Géza.
Hozzátette, a munkálatok első fázisa ezzel befejeződött, a megfigyelőrendszer minden bizonnyal már márciustól működésbe lép.
A beruházás az önkormányzat támogatásával valósul meg, értéke 1,4 millió dinár.
![Magyar ember Magyar Szót érdemel](/static/img/pecset.png)
Nyitókép: Befejeződött a megfigyelőrendszer munkálatainak első fázisa a kúlai római katolikus temetőben (Fotó: Paraczky László)