Mostanában, ha az ember összetalálkozik a régi haverokkal, ha tetszik ha nem, előbb vagy utóbb nosztalgiázásba kezd. No, nem tíz évvel ezelőtti dolgokról beszélünk, hanem olyan dolgokról, amelyek két vagy három évvel ezelőtt történtek, még a járvány előtt. No, ezek az idők is már sokkal távolibbnak tűnnek, mint ahogy kéne, viszont most, az elkeseredett visszatekintést némi pozitív tervezgetés követte.
Várnak még ránk jubiláris születésnapok, keresztelők... A külföldre szakadt barátok már bejelentették, hogy amint tehetik, jönnek haza, és nem egy hétvégére vagy hétre, hanem egy egész hónapra!
Vígan újságoltam én is, hogy lassan mocorog a menedzsment a zenekar körül is, talán már az év végén vagy a következő év elején színpadra is léphetünk.
A többiek annyira nem ezt az örömhírt várták tőlem, hanem azt, hogy bejelentem, márpedig megnősülök, amint megengedi a válságstáb.
Szomorúan kellett velük közölnöm, hogy ez eszembe sem jutott, de azt azért megemlítettem, hogy az egyik unokaöcsém nemsokára nősül, és ha törik, ha szakad, buli lesz.
Már ránk fér.
