A Moholi Családok Egyesülete (Mocse) vasárnap ünnepséget tartott a házasság világnapja alkalmából Moholon a Csobolyó Művelődési Egyesület székházában, amely megtelt jubiláló házaspárokkal, akik az idén ötévestől egészen hatvanéves évfordulójukat ünneplik. A rendezvényen ugyanis fogadták a kerek évfordulós házaspárokat Vajdaság minden szegletéből, hogy együtt ünnepeljék meg a jeles napot, valamint a házasság intézményét, amely a nő és a férfi közötti, életre szóló szövetség, és egyben a család és a társadalom alapját is jelenti. A rendezvényen részt vett Hugyik Richárd, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, valamint ft. Világos Miklós moholi és ft. Zélity Mihály bezdáni plébános.
Az ünnepségen a házigazdák nevében Lajkó Szilvia köszöntötte a 34 jubiláló házaspárt, és örömét fejezte ki, hogy együtt ünnepelhetik a házasság világnapját, azt a különleges alkalmat, amely a szeretet, az elköteleződés és a közös élet szépségét állítja a középpontba. A Moholi Családok Egyesülete a jeles alkalomból ünnepi műsorral készült, amelyen fellépett Rekovics Ervin felsőhegyi vőfély, a moholi Csobolyó Művelődési Egyesül leánykórusa és tamburazenekara, valamint a helybeli Tóth Krisztina szavalatokkal szórakoztatta az egybegyűlteket. Továbbá Ördög Róbert családterapeuta tartott nagy sikerű interaktív előadást a házasság intézményéről Ásó, kapa, nagyharang – Van ilyen a mai házasságokban? címmel. Majd ft. Világos Miklós plébános üdvözölte a jubiláló házaspárokat, és felkérte őket, hogy ünnepélyesen a szertartásrend szerint újítsák meg a házastársi szövetséget egymással, amit meg is tettek. A plébános beszédében hangsúlyozta, hogy a házasságban a nehézségek ellenére vissza kell kanyarodni újra és újra oda, ahonnan elindult az élettársi szövetség.
– Hiszen volt egy pillanat, amikor a férfiak és nők is kimondták, hogy a másiknak a házastársai akarnak lenni. Minél hosszabb az élet és a házasság, annál több a probléma, de annál többször kell kimondani ugyanazt az igent, ami nem egy befejezett dolog, mert nemcsak az esküvőn nagy csinnadrattával és szép körülmények között mondják ki, hanem mindig és újra. Minden nehézségben meg kell azt fogalmazni, hogy én akarom jóban és rosszban ugyanúgy, ahogy megígértem, akkor egyszer, legelőször. Az embernek szüksége van arra, hogy néha ünnepélyes formában kimondja az ő igenjét, és az újra emlékeztesse őt arra, hogy volt egy első pillanat, amikor fiatal volt, szerelmes volt, szárnyalt vele a világ, és akkor milyen szívesen mondta ki az igent. Emlékeztesse őt arra, hogy ezt az igent mindig és újra ki kell mondani, egészen addig, míg Isten kegyelméből van kinek kimondani – mondta plébános.
A rendezvény zárásaként Hugyik Richárd átadta a Magyar Nemzeti Tanács könyvajándékát az ünneplő házaspároknak, akik számára díszes fafaragvánnyal és emléklappal kedveskedett a Moholi Családok Egyesülete is. Világos Tibor, az egyesület elnöke elmondta, hogy az MNT és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával harmadik alkalommal szervezték meg az ünnepséget a házasság világnapja alkalmából, amit jövőre is szeretnének megtartani.
– Vajdaság több helységéből érkeztek a rendezvényre házaspárok, akik az idén 5, 10, 15, 20, 25, 30, 35, 40, 45, 55, 58 és 60 éves házassági évfordulójukat ünneplik. A helybeliek mellett Topolyáról, Bezdánból, Újvidékről, Szenttamásról, Hódegyházáról, Gunarasról és Péterrévéről is jöttek a jubiláló házaspárok. A célunk egyértelmű, a házasság intézményének a népszerűsítése, hogy a több évtizede házasságban élőket megtiszteljük, és mutassunk irányukba egyfajta megbecsülést. Ezt családszervezetként fontosnak tartjuk, mert ebben a megvadult világban olyan dolgok merülnek fel, amelyek igazából azt sugallják, hogy a házasságra nincs is nagyon szükség, szerintünk pedig igenis nagy szükség van rá. Az idén ünnepeljük a feleségemmel a negyvenedik házassági évfordulónkat, és én úgy tartom, hogy a férfinak és a nőnek házasságban kell élnie, mert csak úgy élhetnek teljes életet – nyilatkozta Világos Tibor.
![Magyar ember Magyar Szót érdemel](/static/img/pecset.png)
Nyitókép: A jubiláló házaspárok egyik csoportja (Fotó: Csincsik Zsolt)