A múlt héten egy csapatépítő programban vettem részt néhány emberrel, akik ugyanannak a cégnek dolgoznak otthonról, amelynek én is.
Egy hétvégi házban voltunk, persze, minden biztonsági előírást tiszteletben tartva.
Úgy volt, hogy a munka körüli változásokról, új metodológiákról is beszélünk, valamint mindenkinek esélye lesz arra, hogy végre megosztja nézeteit, munkatechnikáit vagy éppen sérelmeit a többiekkel.
Mondani sem kell, az új munkamenetről senki sem mondott semmit – még a főnök sem –, a melóról való véleményét pedig mindenki megtartotta magának. Ehelyett, végre jól éreztük magunkat.
Mindannyiunk arcán látszódott, hogy nagyon jót tett egy kis kikapcsolódás, jó volt kimozdulni és a változatosság kedvéért, nem a lassan másfél éve tartó szürke hétköznapok megunt koreográfiáját követni.
Akadt, aki kicsit túlzásba is vitte a szórakozást, amelyet a másnap érzett fejfájása azonnal alá is támasztott, de valahogy mindenki úgy gondolta, hogy ez már szinte kötelező volt, ilyen hosszú bezártság után.
Tényleg nagyon jó volt végre kicsit ellazulni. Fene sem tudta, hogy egy munkaügyi „utazás” ilyen jól is elsülhet.
