2025. február 12., szerda

Jó reggelt! (2021-04-21)

A zenekarom nem bírta tovább, online koncertet tart. Külföldieknek. Ahogy a menedzser mondta, nekünk végül is mindegy, hogy ki előtt játszunk, mert gyakorlatilag csak egy kamera előtt fogunk ügyetlenkedni, és a lényeg úgy is az lesz, hogy Nyugaton terjesztjük, szép virtuális jegyárakkal.

– Ha pedig ez az egész cirkusz lecseng, mérget vehettek rá, hogy hívnak is benneteket koncertezni – mondta meglehetősen hitelesen, habár mi már a bandában megtanultunk, hogy valamit még akkor sem hiszünk el, ha ott van az orrunk előtt.

Felállítani egy komplett koncert felvételét nem olcsó mulatság. Kamerák, szakértők, fények, hangrögzítés, utólagos stúdiómunka… Ezekkel nem nagyon szeretünk bíbelődni, főképp ilyen helyzetekben, amikor nem tudni, hogy a befektetett pénz egyáltalán megtérül-e.

Mindezek ellenére szinte azonnal rábólintottunk az ötletre. Az igazság, hogy mindannyian kipihentünk minden vélt és valós sérelmet, amit a zeneiparban szedtünk össze, és már hónapok óta teljes harci készültséggel várjuk, hogy végre újra színpadra álljunk.

Most végre ezt megtehetjük. Igaz, nem lesz olyan, mint ahogyan azt a „nagykönyvben” megírták, de legalább egy színpadon leszünk, hangos zene mellett.

Nekem már ez is elég.

Magyar ember Magyar Szót érdemel