Sokan már most a nyári pihenésre gondolnak, baráti körömben is gyakran szóba kerül ez a téma az utóbbi hetekben. Nem is csoda, hiszen tavaly sokaknak áthúzta a terveit a pandémia, a korlátozások, s ha el is utazhattak volna a nyári hónapokban valahova, inkább nem tették, mert egyszerűen nem lehetett megjósolni induláskor, mennyire lesz egyszerű a visszatérés. Bonyodalmakat pedig nemigen akar senki sem olyankor, amikor a pihenésnek szeretné szentelni az idejét.
A téma azért is aktuális ma, mert – akarjuk vagy sem – repül az idő, s még meg sem szoktuk, hogy 2021-et írunk, máris a végéhez közeledünk a negyedik hónapnak is, egy bő hónap után pedig már szinte indul is a nyári szezon, a szabadságok ideje, még akkor is, ha a mai hőmérsékleti értékek nem erre utalnak, s a tavaszt már többször köszöntöttük, mert valamiért mindig visszatértek a reggeli fagyok, az esős, szeles, hűvös napok.
Most sokan optimistábbak a nyaralással kapcsolatban. Azt mondják, védőoltással egyszerűen lehet majd utazni, s ahogyan tavaly nyáron, a pandémia is hátrálni fog majd ebben az időszakban. Az országok lassan nyitnak, s nyárra minden a helyére kerül.
Jómagam kissé túl optimistának tartom ezeket a nézeteket, de szívből kívánom, hogy mindenben igazuk legyen most a derűlátóknak!
![Magyar ember Magyar Szót érdemel](/static/img/pecset.png)