Még iskoláskor előtt sikerült megoldanom a talányt, hogy miért vagyok, sokad magammal együtt, magyar egy másik országban, nem pedig ott, ahol az anyanyelvem a többségi. Gyorsan megtanultam, hogy mi mindenben különbözik a két ország, és el tudtam igazodni.
Mindössze két magyarországi dolog maradt, melyekre nem találtam megfelelő magyarázatot. Az első a filmek szinkronizálása, a másik pedig az a férfiközpontú világ elfogadása, amelyben a nők átveszik a férjük teljes nevét csak a né hozzáadásával.
A szinkron szerintem azért problematikus, mert a külföldi filmek így elveszítették egy fontos értéküket, az eredeti színészek játékát, és helyette kaptunk egy néha sima ráolvasást, színészi teljesítménynek még véletlenül sem nevezhető valamit.
Nem értem, hogy sok magyar nő miért szereti, ha – találomra mondom a neveket – Kovács Andrásnénak vagy Kiss Péternének hívják. Ennek a gyakorlatnak a napokban egy érdekes megnyilvánulását kacagtam végig. Így szólt: Kovács Andrásnénak névnapja alkalmából…
Szeretném tudni, hogy aznap vajon a Kovácsoknak vagy az Andrásnéknak volt névnapja.
