A megújuló, zöldnek nevezett energiatermelés a virágkorát éli Szerbiában is. Dél-Bánátban, szinte már csak a Delibláti-homokpuszta természeti rezervátum területén nem épült vagy épül szélerőműpark (Bánátújfalu és Dolova körül két év múlva újabb 54 szélmalom épül). A szélenergia-hasznosítás népszerűségét lemérhetjük a villanyszámlánkon is. Az év eleje óta megújuló energia támogatása címén havonta 300-400 dinárral vagy 3 euróval többet fizetünk az áramért. Ebből támogatják a szélerőművek által termelt méregdrága áramot. Erre a célra egymillió áramfogyasztó havi hárommillió eurót „dob össze”. Ennyibe kerül egyetlen egy 2-3 megawatt teljesítményű szélerőmű. Legalább húsz év kell, mire megtérül, de közben nem termel szén-dioxidot, ami a beruházás vesszőparipája. A bankok is előszeretettel fektetnek pénzt a zöldenergiába, ami évtizedeken át termeli nekik a kamatot. De vajon utánaszámolt-e valaki, mekkora egy ilyen hatalmas, száz méter magas szélerőmű ökológiai lábnyoma, azaz hány tonna szén-dioxid kerül a levegőbe, mire legyártják a sok száz alkatrészt, majd hatalmas kamionokkal a helyszínre szállítják és felépítik az 50–100 szélerőműből álló parkot.
