Be kell vallani, a férfilét agglegényként is hoz kellemetlen pillanatokat az ember életébe.
Az emberre állandóan hatni próbálnak. Mind két nagymamám szerint veszett ügy vagyok, kihal velem a „vérvonal” egy része.
Mondta is az egyikük:
– Szabolcs, így is olyan cifra vagy, ettől meg már csak kiállhatatlanabb leszel. Találj gyorsan valakit, ameddig bírsz.
Ez a kijelentés igazából nem motivált, de az sem, hogy a család férfitagjai állandóan arról próbálnak meggyőzni, hogy a nősülés gondolatát is kerüljem el.
Kemény dió, már csak azért is, mert néha érzem, nem jönne rosszul, ha lenne egy „szebbik felem”, hogy legyen kivel törődni, közösen örülni, sírni, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.
Meg igazából, a házimunka terén is volna mit tanulnom valakitől. Nem mondom, hogy egyedül képtelen vagyok tisztán tartani a lakást, de éppen e sorok írása közben öntöttem ki a forró kávét, mert már megint mosogatószer íze volt.
