A topolyai népi magyarázat szerint „Pongrác kánikulában, subában megfagyott, Szervác a Tisza közepén víz nélkül megfulladt, Bonifácot pedig agyoncsipkedték a szúnyogok, ezért mérgesek ránk és évről évre visszajönnek, hogy bosszantsanak bennünket.” A mindszentiek viszont úgy tudják, hogy a szentek halálra fagytak a névnapjukon bekövetkezett fagyban, mert ruháikat a betegeknek adták. Őket a magyar nyelvben fagyos szenteknek nevezzük, Németországban a jégemberek és „a három rideg úr” megnevezéssel is illetik őket.
Túl vagyunk a fagyosszenteken. A hőmérséklet ugyan csökkent, sokfelé, helyenként sokat, de fagy nem volt, s ez elsősorban a mezőgazdaságból élőknek fontos. Azért kapott ez a nap a néphitben is különös jelentőséget, mert a fagyosszentek napján még kárt tehetett a hideg a gyümölcsösökben vagy a vetésben.
Most már jöhet az aranyat érő májusi eső, hogy a természet megmutathassa igazi tündöklését.
![Magyar ember Magyar Szót érdemel](/static/img/pecset.png)