Nemcsak a gondozott kiskertek díszei, a tulipán, a nárcisz, a nefelejcs, a gyöngyvirág, a szegfű, a nőszirom, de az utcákat, tereket, utakat szegélyező bokrok, fák – az orgona, a jázmin, az akác, a bodza, a vadrózsa – májusi, évenkénti virágba borulása rendszerint megajándékoz bennünket különleges illatokkal, színekkel, szépséggel, vidámsággal. Pünkösdre teljes pompájában áll ellőttünk a természet.
Most, amikor írom e sorokat, szemerkél az eső, a résnyire tárt ablakon át madárkoncertet hallgatok. Viszonylag hideg van; a borongós vasárnap azonban nem vigasztalan, a májusi eső áldás a földművesek számára. Gyönyörű a határ…
Az asztalomat egy útszéli orgonabokor két ágából készült, rögtönzött, halványlila csokor díszíti. Nemcsak az illatos, fürtös virágai, de szív alakú levelei miatt is szeretem ezt az igénytelen növényt.
Nemrég olvastam, hogy az orgona az olajfélék családjába tartozik, a Balkánon őshonos, Európába a törökök által került. Az illatos virágú lombhullató cserje vagy kisebb fa buja virágbugái elérik a 20-25 cm hosszúságot, színspektrumuk pedig a fehértől a bíborvörösen át a liláig terjed. A legtöbb fajta április végén, május elején borul virágba. Nagyon egyszerűen termeszthető dísznövény. Bokorfa, kisfa lesz belőle, remélem, a falusi házunk udvarában is, ahova az ismerőseimtől kapott három vesszőt ültettem, és legutóbbi hazalátogatásomkor örömmel állapítottam meg, hogy kihajtottak, és mutatkoznak az első, lila meg fehér virágok is.
