Tavasz a vásárok ideje, mindenki nagyon várja már, hogy egy év kihagyás után újra vásárba mehessünk, a bámészkodás és a vásárfia után pedig be lehet ülni valamelyik sátorba egy jó lacipecsenyére, amire a sör is jól csúszik. Nem volt ez másként ötven vagy akár száz évvel ezelőtt sem. A vásártartásnak nagy hagyományai vannak a Tisza vidéken. Történt pedig egyszer, hogy a bánáti sokgyerekes családfő meg a komája együtt mentek el a vásárba. A legfontosabb vásárolni valók beszerzése után beültek az egyik lacikonyhás sátor alá egy hűs habos frissítő italra. Amikor megelégelték a lacikonyha füstjét megindultak haza. Odahaza a gyerekek már nagyon várták vissza az apjukat a vásárból. Meg is kérdezték hozott-e medveszarcukrot. Csak ekkor jutott eszébe a családfőnek, hogy bizony a komával eliszogattak a vásárban, a cukorról meg teljesen megfeledkeztek.
– Hát fiaim, most nem szart a medve! – próbálta eltussolni a bajt a családfő.
– De szart a`, csak maguk mögötték! – sommázták a helyzetet a hoppon maradt gyerekek.
