A minap felcsörgetett a komám, hogy megmondja, a fia keresztelőjét egy héttel később fogják megtartani, mint ahogy tervezték. Gondolta, szól már a keresztapának is, mert már szinte mindenki tudja, csak én nem.
Miután gyorsan lebeszéltük a csúszással járó logisztikát, nem bírtam tovább, és megkérdeztem, hogy esetleg a gyónással kapcsolatban sikerült-e valami infót összeszednie.
Már csak azért is kérdeztem, mert hallottam valami olyasmit, hogy már nem kell gyónni keresztelés előtt.
Rögtön meg is kérdezte, hogy miért félek a gyónástól. Mondtam én, hogy nem magától a gyónástól félek, hanem attól, hogy mire ő is meg én is kollektív bocsánatot nyerünk az elkövetett bűneink miatt, lehet, hogy még egy héttel tolódik a keresztelő, és ilyen koronás időben, a fene sem tudja, hogy mi vár az emberre.
Láttam, hogy a nevetés után elkomolyodott.
Most azon törjük a fejünk, hogy vajon két-két külön gyónási látogatást ki lehetne-e eszközölni. Vagy (a járványra való tekintettel) e-mailben gyónni.
