2025. február 12., szerda

Jó reggelt! (2021-05-27)

Úgy nő az ingerküszöbünk, mint kamaszkorban a gyerek. Csak hát az ő növekedése rövidesen megáll, a küszöb meg egyre magasabb. A tévé azt mondja, hogy a bűncselekmény elkövetője akár húszévi börtönt is kaphat, és sosem tudjuk meg, hogy hárommal megúszta. Ha két autó összeütközik, továbblapozzuk az újságot, mert csak a tömegkarambol az igazi. Veszélyesen áradnak a folyók – olvashatjuk, de azt nem, hogy egyelőre „térdig” érnek. Meg nagyon hideg lesz reggelre – hallottuk a télen –, és a hőmérséklet néhány fokkal csökkent fagypont alá.

Gyerekkorunkban a gyengébb ritkán merte szemébe mondani az erősebbnek, hogy hazudik, mert az lekent egy pofont. Talán még akkor is, ha hazudott, mert a föltételezés is sértés volt. Manapság a képviselők a parlamentben úgy vádolják egymást hazugságokkal, hogy nemcsak a párbajsegédeket nem kell megnevezni azonnal, hanem szóra sem méltatják a megjegyzést. Vagy sokan hazudnak, vagy az ingerküszöb lett ismét magasabb. Több kell! Amikor a primitíven vehemens magyar képviselőnő hentesnek nevezi az egészségüggyel is megbízott minisztert, no, az már érdeklődést vált ki.

Választásra készülve pedig ígérnek ám a politikusok. Az egyikük csak tizenvalahány ezer forintot, a kollégája pedig százötvenezerre emeli az összeget. Hazudnak? No és?

A küszöb fönn, az erkölcs meg alatta.

Magyar ember Magyar Szót érdemel