Kaphat-e a teknősbéka szívrohamot?
Ez a furcsa kérdés vetődött fel, midőn a Vörös-tenger egyik legnevesebb búvárhelyén, az Abu Dabbab öbölben megcirógattam egy közönséges levelesteknős (Chelonia mydas) hátát, azaz páncélját, midőn az felúszott a felszínre levegőt venni. A helyi búvároktató erre erélyesen rámszólt, mondván, ne tegyem ezt soha többé, mert a teknős szívrohamot kaphat.
Infarktust egy leheletlágy simogatástól?! Ugyan, ugyan – így én magamban. Bizonyosan nagyon értetlenül nézhettem rá. (Egyébként szentírásnak tartom a búvárok „krédóját”, miszerint csak nézni szabad, érinteni nem, de ez a jámbor ebédlőasztalnyi teknős olyan aranyos volt, hogy most először eltekintettem ezen aranyszabálytól.)
Nos, a búvártárs bizarr sztorija szerint azért nem szabad érinteni a teknőst, mert annak emlékezetében egy-két nap után felsejlik, hogy valaki “inzultálta”, és eme emlékképet, mármint páncélja érintését úgy élheti meg, hogy cápa akarta felfalni, és e gondolattól annyira izgalomba jön, hogy infarktust kap, és elpusztul. Olvassak csak utána a neten – tette hozzá.
Így is tettem, célirányosan és kitartóan rákeresve, ám profi búvárhonlapokon, és másutt sem találtam ilyen rémtörténetet, legfeljebb olyan tanácsokat, hogy a teknősöket (sem) javasolt érinteni, mert az, aki ezt megteszi, esetlegesen bakteriális fertőzésnek teszi ki magát. Annyi bizonyos, hogy a teknősök egy lágy cirógatástól nem döglenek meg.
Egyébként egy találó mondás szerint a teknős azért él sokáig, mert páncéljába beletörött az idő vasfoga.
