Eltűnt a májam. Na, nem az enyém, hanem a disznóé, ami a gangon főtt egy lábasban. Pontosabban két, egyenként másfél kiló máj tűnt el. A kutyáknak és a macskának vettem, gondoltam lakomát csapok a számukra.
Miután megfőtt, egy tálcára tettem hűlni. Magas polcra, hogy a kutyák ne érjék el, a kis, szürke kóbor macska, aki már egy ideje házunk körül sündörög, úgysem tudja elvinni.
Amig hűlt a máj, meglocsoltam a virágokat, a füvet, a kutyák pedig türelmesen várták a vacsorát az udvarban heverészve.
„Na gyertek lányok” – mert lányoknak szólítom őket – „gyertek vacsorázni.” Boldogan jöttek utánam, mindkettő farka szinte leszakadt a csóválástól.
Nyúltam a tálcáért, leemeltem a polcról, és azonnal éreztem, hogy itt valami nincs rendben. Könnyű volt a tálca. A máj eltűnt!
A szürke macskára gyanítottam, másnap azonban szomszédom megmutatott egy elpusztult borzot az út mentén. Csakis ő lehetett a tolvaj, szögeztük le szomszédommal. Mivel a borz falánk, biztosan mind megette a májat, lomha lett, nem tudott átfutni az autó előtt az úton, és ez lett a veszte.
Két hatalmas disznómáj!
