Igazi kánikula volt az elmúlt héten. Több helyen meg is dőltek az eddigi melegrekordok. A rekkenő hőség megviseli az embereket, állatokat és a növényeket is.
Napokig nézegettem a ház körüli pázsitot, s nem volt más megoldás, locsolni kellett. Tavasszal a háztulajdonosok igyekeznek minél szebbé varázsolni mikrokörnyezetüket. Én is így tettem, s azt láttam, hogy a kánikulában haldoklanak a növények. Miközben tartottam a kezemben a locsolócsövet – s csak ömlött és ömlött az ivóvíz a szomjas földre –, iszonyú lelkiismeret-furdalásom támadt. A Föld egyik kincsét locsolom éppen. Ez tékozlás. Milyen jó lenne, ha lenne lehetőségünk ipari vízzel öntözni! Mert nem az a kérdés, hogy szabad-e, kell-e öntözni a napokig tartó hőségben, hanem hogy mivel locsolunk.
A világ vizeinek mindössze a két százaléka édesvíz, ennek is a 30-40 százalékát öntözésre használjuk. Hatalmas mennyiségű ivóvizet használ el a mezőgazdasági és az ipari termelés úgy, hogy az nem kerül vissza az ivóvíz körforgásába.
AZ ENSZ kutatói szerint az évszázad végére az ivóvíz aranyat fog érni. Ezért lenne fontos mindannyiunknak a pazarlás helyett megfontoltan felhasználni a meglévő készletet. Hogy öntözzük-e a pázsitot, amit évek óta nevelgetünk? Nincs jó válasz erre a kérdésre.
