Hosszú idő után kerülhetett sor arra, hogy nem csupán néhány napot lazíthattam, hanem valódi évi szabadságra mentem, és két hétig félretettem mindent, ami a munkahellyel járó feladatokat jelenti: kikapcsoltam a hírforrásokat, és az egyetemi évei végén járó lányom nyári hazatérésére, a falusi szülői ház rendebetételére, és a tervezett közös utazásra koncentráltam.
Takarítás, kertészkedés, kiscicagondozás, főzés, délutáni szieszta a vert falú házban – teljes nyugalomban készülődtünk az egy hetes útra, melynek célja Isztambul, a kultúrák bölcsője, a közel 20 milliós világváros volt. Még sohasem jártunk ehhez hasonlóan nagy múltú, mára 150 km hosszúra terebélyesedett, a legmodernebb toronyházakkal is ékeskedő, sokszínű metropoliszban.
De nem a jelen, hanem a múlt megidézése volt a cél, és a felfoghatatlanul szép földrajzi fekvés, Ázsia és Európa találkozása, a Boszporuszon való hajókázás mellett az építészeti örökség, kultúrák, vallások találkozásának megtapasztalása: a Hagia Sophia, a Kék mecset, a Topkapi palota, a Szulejmán dzsámi, egy csipet iszlám, minaret, hidzsáb, müezzin, fűszerbazár...
Nagyon sok mindent láttunk, finomakat ettünk, intenzív élmények értek bennünket, és még nem is ülepedtek le teljesen – csak álmainkban tér vissza a nyüzsgés, a sok szépség, amit láttunk, és ami máris visszahív –, hiszen hazatérés után a munkahely, az íróasztal várt, sok-sok feladattal.
Közben megkezdődött a nyári táborok, a fesztiválok időszaka, a hétvégén koncerteket látogattunk, művészi produkciókat láttunk...
Ez a nyár: a szinte elviselhetetlen hőség mellett az élmények begyűjtésének időszaka. A munkát el kell végezni ugyan, de fontos, hogy jusson idő, energia feltöltődésre, pihenésre, barátkozásra és új élmények megtapasztalására is, különösen most, amikor egy mindenki számára nehéz időszakon vagyunk túl, s nem tudjuk, mit hoz az ősz.
