Szomszédok voltunk Sekrestyés Robival, meg a nővérével, Anemivel. Szüleink idővel elköltöztek, de ismét szomszédok lettünk. Az elemi után ugyanazon gimnáziumba jártunk Robival, ugyanabban a városban voltunk egyetemisták, majd a seregben is ugyanabban a laktanyában szolgáltunk. Ezt követően elváltak útjaink, mentünk a családjainkkal a munka, a megélhetés után.
Robi erősen kötődött hozzám, kéthetente felhívott, ilyenkor veszett ebek se vehették volna el tőle a telefont. Maga is rájött, hogy ha velem beszél, hajlamos megfeledkezni az időről. Be is állította a mobilján, hogy 60 perc beszélgetés után bontsa a vonalat. A szétkapcsolás viszont nem érte el a célját, Robi nyomban újra tárcsázott, és ott folytatta, ahol a készülék megszakította. Egyre többet panaszkodott az egészségére, pedig a nővére volt rákos, de őt megmentette az orvostudomány. Úgy egy évvel ezelőtt közös ismerősünk hozta halálhírét. Leellenőriztem, Robi valóban meghalt.
Aztán a minap összefutottam Anemivel. Néhány udvariaskodó mondat után megkérdezte, hogy tudom-e, hogy az öccse meghalt. Válaszul elmondtam, hogy valamiért őrzöm a számát a telefonomban, hiányoznak a hívásai.
Aznap délután a következő üzenetet kaptam: „Sekrestyés Robi új a Viberen! Üdvözöljön valakit a „HI” üzenettel.”
Nem üdvözöltem. Elkönyveltem, hogy a túlvilágról kaptam üzenetet.
