Lilla nem sokat konyított az üzleteléshez, de miután az idős szülők túladtak az autójukon, felajánlotta segítségét a garázs bérbeadásában. A székvárosban sok gépkocsi-tulajdonos keres lakhelye közelében garázst – mondta.
Mobiltelefonnal kívül-belül lefotózta a kitakarított garázst, majd a fényképet az adatokkal feltöltötte a apróhirdetéseket közlő weboldalra.
Egy hölgy érdeklődött. Megfelelt neki a 12 négyzetméternyi nagyságú, téglából épített, száraz helyiség. Másnap eljött megnézni a vejével. Elégedetten írta alá a szerződést, és kifizette a havi bérleti összeget. A közeli épületben, az emeleten lakunk, pincénk sajnos nincs – magyarázta. – A lányom és a vejem a garázsban tartják majd a műanyag székeket, a kis kerékpárokat.
A következő hónapban Lilla meglepetésére maga a hölgy leánya jelentkezett, elhozza a havi bérletet. A kora esti órákban a fiatalasszony a garázs elé érkezett a csupa szem, érdeklődő két- és hatéves kisfiával és a négyéves kislányával. Vágyakozva tekintettek a több garázsból álló épület felé.
Lilla megkérdezte, elégedettek-e a garázzsal. „Alig várjuk, hogy ide jöjjünk! Kiteszem a garázs elé a széket, leülök, és élvezem, ahogy a gyerekek gondtalanul bicikliznek, kedvükre szaladgálnak a szép beton garázsudvarban!” – válaszolta az anyuka.
Lilla örömében majdnem elsírta magát. Milyen kevés kell a boldogsághoz!
